HTML

2011.10.25. 14:19 Concrete

Ki lesz az alternatív köztársasági elnök?

Bár első ránézésre úgy tűnhet, hogy fetreng  röhögéstől, valójában a rettegéssel vegyes tisztelet hulláma futott végig a jobboldalon, miután a hatmillióan egymillióan a magyar sajtószabadságért tüntetésén bejelentették, hogy alternatív köztársasági elnököt választanak. De vajon ki lesz ez a majdani nagy volumenű államférfi, aki arra hivatott, hogy történelmet írjon (akár visszamenőleg)? A Beton blog összegyűjtötte Önnek az esélyesek listáját!

1. Dopeman

Őt talán senkinek nem kell bemutatni. Teljes mellszélességgel kiáll a bűnözés mellett, és még eme vészterhes időkben sem fél nyíltan buzdítani rá. Mivel szemlélete triviálisan illeszkedik a baloldal ideológiájába, nem meglepő, hogy az utóbbi időben a politikai pálya felé kacsintgat. Legfrissebb alkotásában a Himnuszt dolgozza fel újszerű és demokrata módon.  Bátor, erős és magabiztos, talán ő lesz az elnök?

 

 

 

2. Kulka János

Kulka János és Stohl András

Az egykori Mágenheim doktor csak a közelmúltban kezdett el fényesen ragyogni a baloldal egén. Ez talán annak is köszönhető, hogy megtalálta a benne élő autistát. Érzékenysége és ékesszóló beszédei esélyessé teszik az elnöki posztra.

 

 

 

 "Kulka János minden alakításában maga a megtestesült férfiasság."(http://www.nlcafe.hu/noklapja/20090617/mitol_ferfi_egy_ferfi/)

 

3. Tamás Gáspár Miklós

Antifasiszta politikai filozófus, az igazság szócsöve. Bölcsessége legendás, olyan mondatai, mint: "Magyarország köztudottan rasszista állam", vagy: "...a fasizmus terjed, diadalmaskodik, megtölti az ifjúság szellemét..." -  megfellebezhetetlen bizonyítékai makulátlan jellemének és humanista elhivatottságának, melyek egy elnök legfőbb erényei.

4. Bartos Cs. István

A baloldali-liberális gondolkodó archetípusa - habár inkább ideológus mint protokolláris személy - nem maradhatott le az esélyesek listájáról. Antikapitalista látásmódja és bizonytalan származása azonban megosztó személyiségé teszik, ezért valószínűleg nem ő foglalja majd el az elnöki széket.

5. Karsay Dorottya

"Ez arról szól, hogy legyél kreatív, ha nem tetszik a rendszer, akkor mónd meeg, olyan formában amilyenhez amihez értesz!"  (videó)

 Aktivista, Aggódó Aktív Állampolgár©, civil. Néhány hete még csak kevesen ismerték a nevét, és ez a mai napig sem változott. Ennek ellenére talán a közfelkiáltásos elnökválasztás legnagyobb esélyese. Hogy miért? Ugyanazon okból, amiért meghallgatják az "énekét", ugyanazon okból, amiért tátott szájjal bámuljuk: mert humanista és demokrata.

 

 

 

3 komment


2011.07.25. 18:41 Concrete

Age of Innovation

Ready for mass production.

Szólj hozzá!

Címkék: kína magyarország


2011.07.17. 13:18 Concrete

A pénz

Szólj hozzá!

Címkék: orbán gyurcsány


2007.09.08. 11:53 Concrete

Aranyláz

Gazdasági válság lesz? Kína világuralomra tör? Tapsi Hapsi valójában kommunista volt? Wen Jiabao valójában Tapsi Hapsi? 

Amerikában és a fejlettebb országokban tombol a hitel-őrület. Míg a klasszikus közgazdaságtan a személyi hitelt nem is értelmezi, ma már gyakorlatilag ez a bankok fő szolgáltatása. Amíg valaki önként bevállalja a rabszolgaságot és tud dolgozni, ezzel nincs is akkora baj(azért van, de erről majd máskor). A gondok ott kezdődnek, amikor a felvett hitelt nem tudja  az ember fia törleszteni, ekkor a fedezetül szolgáló jószágot a bank lefoglalja majd eladja, ha el tudja adni.

A  fő probléma ez, ugyanis annyi -főleg ingatlan alapú- jelzálog-hitel dőlt be egyszerre, hogy nem tudják a pénzintézetek seperc alatt likvidálni(pénzzé tenni), így fizetésképtelenné váltak. Ez rövid úton tőzsdeválsághoz vezetett, ami kezd a 21. század első gazdasági világválságába átcsapni. Csak drukkolhatunk, hogy hirtelen megnő az ingatlanpiaci kereslet, de ez sajnos hiú remény, így az út végét még nem látni.

A helyzetet fokozza, hogy Kína irdatlan nagy devizatartalékkal rendelkezik, aminek a nagy részét dollár teszi ki.  Ezzel még normál körülmények között is bedönthetné a pénzpiacokat, nemhogy egy válság alkalmával. Ekkor a következmények valóban beláthatatlanok lennének. Persze Kínát is mélyen érintené a dolog, de adott esetben óriási gazdasági előnye származhatna belőle, nem beszélve arról, hogy egy esetleges háború kezdeményzésénél mennyire jönne jól...

Persze  nem akarom az ördögöt a falra festeni, meg fajelmélettel vagdalkozni, de tény, hogy az eltérő fejlettségű civilizációk általában harcban állnak egymással. Vannak bizonyos érdekes momentumok, mint például a kínai hadsereg hackerkedései a védelmi minésztériumokban, amelyek erősítik a rossz érzésemet e témával kapcsolatban. Mindenki tanulta történelemből a 2. világháború kitörésének körülményeit: Annyira nem akartak háborúzni a népek, hogy hagyták Hitlert stratégiai előnyhöz jutni. Attól félek most ugyanez történik, csak jóval leplezettebben.

Persze ez csak az én képzelgésem, nem kell komolyan venni, de azért gondolkozzatok el egy kisebb aranykészlet felhalmozásán...

 

Szólj hozzá!

Címkék: kína politika gazdaság


2007.09.06. 22:08 Concrete

Exodus

 



Tegnap Gyurcsány pekingi-útjáról olvasgattam, így találtam rá egy index-cikkre, amelyben az úton készült rendkívül impresszív képet elemezgetik:


Válaszként az itt elhangzó felhívásra én is elkészítettem a saját verzióimat:  
A Fővárosi Nagycirkusz  pekingi úttörői egy helyi high-tech műlovarnővel kiegészülve

Gy. Ferenc őrmester vs mutáns cyborg-zombik


 

beton.blog.hu/media/file/Erdelyi_indulo.mp3

Szólj hozzá!

Címkék: én gyurcsány


süti beállítások módosítása